Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2026

"Nincs időm kérdezni, de hétfőn lehet-e?” – Húsvéti filozófia a call centerben

  Aki dolgozott már telefonos ügyfélszolgálaton, az tudja, hogy a fülhallgatóban néha olyan mélyenszántó társadalmi és filozófiai viták bontakoznak ki, amelyekre semmilyen tréning nem tud felkészíteni. 2017-ben, a telefonálós időszakomban az egyik húsvét előtti napon egy olyan ügyféllel volt szerencsém elbeszélgetni, aki egyetlen hívás alatt átrendezte a munka törvénykönyvét és a fizika alaptörvényeit is. Íme a felejthetetlen párbeszéd: A hétfői dilemmakör Ügyfél: „Nekem most nincs időm kérdezni, de azért azt megkérdezem, hogy hétfőn lehet-e kérdezni?” > Én: „Ne haragudjon, de hétfőn Húsvét van, zárva vagyunk.” > Ügyfél: (felháborodva) „És?! Maguk attól még dolgozhatnának! A dolgozó embereknek akkor van ideje kérdezni!” Ezen a ponton az emberben megszólal az utolsó diplomáciai fékrendszer. Kicsit haraptam a számat, majd a legprofibb ügyfélszolgálati hangomon rákérdeztem: Én: „És Ön szerint mi mit csinálunk egész nap, ha nem tartozunk a 'dolgozó ember' kategóriába?”...

14 éve Barcelonában: A bőrönd, az Erasmusi szabadság és az átírt történetek

Dátumok vannak az ember életében, amik nem egyszerűen évfordulók, hanem határvonalak. Ma napra pontosan 14 éve, hogy fogtam a bőröndömet, és elindultam Barcelonába az Erasmussal. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy az a katalán utazás nemcsak egy egyetemi félév lesz, hanem egy komplett életre szóló szerelem és belső átalakulás kezdete, valószínűleg csak mosolygok egyet a repülőn. A barcelonai lány és a függetlenség íze Akkoriban még minden másként mozgott. Vékony voltam, mankókkal vagy anélkül gyalogoltam be a várost, és egyedül intéztem a mindennapok logisztikáját a tengerparti szélben. Barcelona megadta nekem azt a hamisítatlan, sziporkázó szabadságélményt, amit csak a nyelvek, a mediterrán tempó és a teljes önállóság tud adni.   Ott tanultam meg igazán, hogy a spanyol nyelv nemcsak szavak összessége, hanem egy védőháló, ahol a világ kicsit más árnyalatot kap. Ott éltem át a legabszurdabb utcai és reptéri helyzeteket, a spanyol temperamentum azonnali kiállásait, és ott ha...

Batman-akció -20 fokban: A kispesti jégpálya és a mankórabló megmentő

  Mozgássérültként a téli közlekedés nem egyszerűen logisztika – az felér egy emberfeletti Batman-akcióval. Amikor a fizikai korlátok találkoznak a tükörjéggel, a gravitáció mindig kíméletlenül átveszi az irányítást. 2009 karácsonyán, az osztálykarácsony napján tartottunk hazafelé édesanyámmal az iskolából. Kint röpködtek a minusz 20 fokok Kispesten, a lámpa nélküli zebra pedig sokkal inkább emlékeztetett egy professzionális korcsolyapályára, mint gyalogosátkelőre. A kollektív ölelés és a dudakoncert Készségesen és rendkívül óvatosan tityegtem előre, de a tükörjég mégis erősebb volt nálam (és nálunk). Egyetlen váratlan pillanat alatt én és édesanyám is adtunk egy jó szoros, kollektív ölelést a magányosan jegellő zebrának. A szituáció drámaiságát azonnal kísérni kezdte a kispesti közlekedés: Cirka 20 autó taposott egyszerre teljes erőből a fékre , a sofőrök pedig 10 percig módszeresen, könyökkel tehénkedtek a dudán, apokalipszis méretű dugót képezve. Merthogy próbáltunk feltápászkod...

Hogyan váljunk mexikóiból tiszteletbeli magyarrá 1 másodperc alatt? (1. lecke)

  A kultúrák közötti hídépítésnek van a lassú, diplomáciai útja... meg van az a módszer, amit mi képviselünk a nővéremmel. 2018-ban egy olyan felejthetetlen, nemzetközi estét hoztunk össze, ami után a mexikói vendégeink garantáltan örökre megtanulták, mi az a magyar vendégszeretet. Gondoltam, leírom a receptet. Tanítani való! A 4 lépéses gyorstalpaló protokoll 1. lépés: Az alapozás Kezdésként videótelefonáljunk a nálunk vendégeskedő mexikói barátunk édesanyjával négyesben, szigorúan cirka 3–5 tequila/pálinka kombó bevitele után . Mert a nemzetközi kommunikáció hívószava a folyékony bátorság! 2. lépés: A nyelvészeti baki A nagy örömben és a hangulat csúcspontján teljesen feledkezzünk meg róla, hogy a barátunk felesége egyetlen árva szót sem beszél magyarul. Ekkor a létező legnagyobb természetességgel, teátrális gesztikulációval forduljunk felé, és szegezzük neki a kérdést: „Hé, még nem is ettetek Túró Rudit!” 3. lépés: A kollektív lefagyás Ne ijedjünk meg attól sem, ha a delikven...

Töltött káposzta a tengerparton és a madridi hév: Magyar kalandok Barcelonában

  Velem lépten-nyomon abszurd dolgok esnek meg. Korábban éveket éltem Barcelonában, és rengeteget ingáztam Spanyolország és Budapest között. Kint rendszeresen kerültem olyan helyzetekbe, ahol a gyanútlan magyar honfitársak azt hitték: rajtuk kívül a kutyát sem érti az anyanyelvünket a Katalán Földön. Ez néha hasznos, néha nevelő célzatú, de időnként egészen veszélyes műfaj a kajámra nézve! Íme a három kedvenc epizódom: 1. A földrajzi bravúr: Hévvel Madridba A barcelonai helyi héven ( FGC ) utaztam békésen, amikor elcsíptem egy mellettem álló magyar pár mélyenszántó párbeszédét: – Szerinted mikor érünk Madridba? Felebaráti és földrajzi kötelességemnek éreztem finoman figyelmeztetni őket, hogy ezzel a hévszerelvénnyel konkrétan soha (mivel Madrid cirka 600 kilométerre van, és nem hévvel érhető el). Némi gyors útbaigazítás és hálálkodás csunami után végül sikerült megmentenem őket a teljes eltévedéstől. 2. A két bot esete a vörösödő nénikkel A vonaton utazva két magyar néni állt meg...

Túl gyorsan vette fel, még nem tudom, mit akarok kérdezni!” – Gyöngyszemek a call centeri frontvonalból

  Aki dolgozott már ügyfélszolgálaton, az pontosan tudja: a telefonvonal másik végén nem csupán kérdések érkeznek, hanem az emberi elme legabszurdabb, kikezdhetetlen rejtvényei is. 2018–2019 környékén, amikor már 3 éve edződtem ebben a szektorban, a belső zenem és a diplomáciai türelmem minden egyes nap kőkemény kiképzésen ment keresztül. Összegyűjtöttem a kedvenc, 2019-es párbeszéd-gyöngyszemeimet egyetlen mesés hétfő délelőttről – mert igen, mindez egyetlen hétfőn hangzott el! 1. A digitális világ rejtélyei Ügyfél: „Az automatikusan töltődő mezőbe nekem kell írnom?” > Én: (belső felvisítás, miközben az automatizáció szó jelentését újraértelmezem a fejemben) Ügyfél: „Holnap úgy hívjam fel magukat, hogy eleve a kérdéshez tekerek?” > Én: (Kérlek, igen! Tekerj a kérdéshez, mint a régi magnókazettákon!) 2. A matematika és az időzónák bűvöletében Ügyfél: „Nyaralni ment a kivitelezőm, nem tudja, mennyi a munkadíjam?” > Én: Természetesen! Mi itt a telefonvonal végén lá...

A 18 fokos „sarkvidék” Barcelonában: Klímakultúrák találkozása a reptéren

  Az ember megszokja, hogy a mediterrán égbolt alatt kicsit máshogy mérik az időjárás drámaiságát, mint a Kelet-Európai Síkság peremén. De amikor a reptéri logisztika találkozik a spanyolok hőérzetével, abból csodálatos párbeszédek születnek. 2022-ben a barcelonai repülőtéren vártam a gépet. A hőmérő higanyszála kellemes, tavaszias 18 fokot mutatott, úgyhogy úgy döntöttem, kiülök a friss levegőre várakozni. A reptéri asszisztens kolléga azonban megrémülve mérte fel a helyzetet: – Biztos, hogy az utcán akarsz várakozni? Meg fogsz fagyni, nagyon hideg van! – Te se jártál még Magyarországon, ugye? – válaszoltam mosolyogva. – Nem, miért? – Mert akkor ezért nem tudod, mi az, hogy nagyon hideg... A relatív fagyhalál anatómiája A spanyol temperamentumnak a 18 fok már a télikabátos, sálba burkolózós túlélőmód kezdete. Számukra a friss, kellemes 18 fokos szellő nagyjából egyenértékű egy sarki expedícióval. Ezzel szemben nekünk, akik edződtünk már átfagyott pesti buszmegállókban és kőkemé...

Az év 365 napja: A boldogság alkímiája és a legjobb testvér a világon

  Sokan azt gondolják, hogy ha valaki más feltételekkel, más kondíciókkal éli az életét, az egyenlő egy megnehezített, lemondásokkal teli létezéssel. (Mellesleg a „fogyatékos” szó szerintem sem a legszerencsésebb megnevezés – sokkal inkább másfajta működésről és egyedi logisztikáról van szó.) De jelentem: igenis lehet nagyon boldog életet élni így is! --- A 364 optimista nap Hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek árnyékos pillanatok. Igen, persze, hogy vannak nehéz napok, amikor elgyengülök, és rákérdezek magamban arra a bizonyos kérdésre: „Miért pont én?” De aki igazán ismer, az nagyon jól tudja, hogy az év 364 napját optimistán, mély belső tartással és mosolyogva élem. Mert az élet gyönyörű. Van egy csodálatos családom és fantasztikus barátaim, akik természetességgel és szeretettel fogadják el, hogy a világ egy picit különbözőbb és izgalmasabb, ha körülöttem vannak. Ennél több pedig nem is kell a világon. A legnagyobb köszönet: A nővéremnek Bár a barátok és a család támogatása fel...

„Ez furcsa!” – Amikor a postás rácsodálkozik az írástudásra

  Aki mozgássérültként él, pontosan tudja, hogy a hétköznapi logisztika része a folyton cserélődő szolgáltatókkal való találkozás is. Nálam a postások jönnek-mennek, de a 2018-ban érkező 500. helyettespostás olyan párbeszédet hozott össze velem a küszöbön, amit azóta sem tudok feledni. A szituáció a következőképpen zajlott le köztünk: A küszöbi dialógus Postás: Ajaj, ajánlott levele jött. Én: Az miért baj? Postás: Miért, maga tud írni? Én: Mármint aláírni? Persze. Meg amúgy sincsenek problémáim az írással. Postás: (kétkedve, méregetve) De tényleg, biztosan? Én: Igen. Postás: Ez furcsa. --- A tudományos konklúzió: „Ez furcsa” Álljunk meg egy pillanatra, és elemezzük ezt a gyöngyszemet! A jelek szerint a postás úr fejében létezik egy belső kódex, miszerint ha valakinek mozgásbeli nehézsége van, az automatikusan kizárja  az írni-olvasni tudást. Az, hogy valaki megfog egy tollat, leírja a saját nevét – sőt, mellesleg egyetemet végzett és fordításokból él –, az az ő ...

Kern András, a buszsofőr és a repülési tippek: Repülőtéri kabaré 2017-ből

  Azt hiszem, nem mi lennénk, ha egy utazásunk nem bővelkedne az abszurd, végtelenül vicces pillanatokban. A repülés nálam nem egyszerűen A pontból B pontba jutás, hanem egy kimeríthetetlen látlelet az emberi természetről és a reptéri logisztika váratlan húzásairól. 2017-ben az egyik járatunk konkrétan felért egy komplett vígjátékkal. Íme a fedélzeti színház felejthetetlen epizódjai: 1. A babiloni nyelvzavar a PRM-pultnál A történet ott kezdődött, hogy a reptéri asszisztencia nem egy, hanem rögtön három kollégával képviseltette magát. A probléma csupán annyi volt, hogy a helyzet magaslatán egyikük sem állt – és természetesen egyikük sem tudott angolul . Ez önmagában is szép kihívás egy nemzetközi repülőtéren, de a nagyobb baj az volt, hogy a check-in pultos kisasszony sem beszélte a nyelvet. Így a PRM-asszisztencia átadása nagyjából a némajáték és a nemzetközi mutogatás magasiskolája lett. 2. A röhögőgörcs és a buszjárat-illúzió Miután valahogy mégis elértük a fedélzetet, az esemén...

„Jé, te tudsz beszélni?” – Amikor a kerekesszék mellé automatikusan némaságot feltételeznek

  Mozgássérültként az ember megszokja, hogy a külvilág reakciói a teljes értetlenségtől az abszurd komédiáig terjednek. Ugyan tudok járni két bottal, de a tempómat egy átlagos csiga is hatszor leelőzi, úgyhogy ha haladni kell, a kerekesszék a legpraktikusabb logisztikai eszköz. 2012 nyarán egy barcelonai barátnőm volt nálam látogatóban. Épp az utcán suhantunk – ő tolt a székben –, amikor megállított minket egy hölgy, és gondolkodás nélkül, automatikusan a barátnőmet kezdte el faggatni egy közeli utca hollétéről. A spanyol fordulat Mivel a barátnőm egyetlen szót sem tudott magyarul, spanyolul odasúgta nekem: – Mondd meg a hölgynek, hogy nem vagyok magyar, így nem értem, de téged kérdezzen nyugodtan! Készségesen lefordítottam a hölgynek a helyzetet, majd részletesen, pontosan elmagyaráztam neki, hol találja a keresett utcát. A nő erre rábámult a székre, aztán rám, mint egy ufóra, és a következő mélyenszántó kérdés hagyta el a száját: – Jé, te tudsz beszélni?! Egy pillanatra megállt a...

Szárnyak az egyensúlyért és a feladott útlevél: Repülési kabaré 2015-ből

  Azt gondolná az ember, hogy 10 000 méter magasan, a felhők felett viszonylagos csend és béke uralkodik. Jelentem: egyáltalán nem. A repülőút nálam sosem csak utazás, hanem egy ingyenes, első soros színházi előadás az emberi logika csodáiról. 2015-ben, az egyik utamon a mellettem ülő két hölgyemény és egy küzdő szellemű úriember gondoskodott arról, hogy egyetlen másodpercig se unatkozzak. Íme a kedvenc epizódjaim a fedélzeti logikából: 1. A repüléstechnikai áttörés: A szárnyak igazi funkciója Még a kifutópályán gurultunk, amikor a mellettem ülő két magyar hölgy között a következő, mélyenszántó tudományos párbeszéd bontakozott ki: – Te, szerinted hazáig a betonon fogunk menni? – Nem tudom, én még sose mentem ilyen izével... de szerintem nem, mert akkor minek lenne szárnya? – Hát, hogy egyensúlyozzon, te! Ezen a ponton az összes belső önuralmamat be kellett vetnem. Komótosan az ablak felé fordultam, kiszúrtam egy rögzített pontot a távolban, amire lázas fókusszal meredhettem, mik...

Érzékenység az érzéketlenségben: Szuperképesség vagy átok?

  Gyakran kapjuk meg a bélyeget a külvilágtól: „Túl érzékeny vagy.” „Túl sokat agyalsz.” „Mindent a szívedre veszel.” Egy olyan világban, ahol a gyorsaság, a felszínesség és a nyers gyakorlatiasság a menő, ahol minél durvábban küldesz el valakit melegebb éghajlatra, annál nagyobb glóriát kapsz a többi kommentelőtől, az érzékenységet hajlamosak a gyengeség szinonimájaként kezelni. De mi van akkor, ha az igazság pontosan az ellenkezője? Érzékeny vagyok, igen. Túl sokat is gondolkozok, túl mélyen is érzek, észreveszem azt is, ami mellett más simán csak elmegy. Amikor a szavaknak súlya van A mindennapi logisztika, a kerekesszékkel vagy mankókkal való közlekedés, az orvosi diagnózisok és a hétköznapi emberi reakciók világában az ember megtanulja finomhangolni a belső csápjait. Látom a keresetlen szavakat, a lekezelő hangsúlyokat, és azokat a pillanatokat, amikor egyesek próbálják tiporni mások emberi minőségét. De a válaszom erre nem az, hogy én is érzéketlenné válok. A bunkóság ellen ...

A tökéletlenség művészete: Miért nem kell két embernek lenned egyben?

  Néha én is belefáradok abba, hogy ennyire tökéletlen vagyok. Haragszom magamra, amikor a fejem teljesen máshol  jár, amikor hibákat követek el, vagy amikor a mindennapi logisztika nem úgy alakul, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ilyenkor fogadkozni kezdek. Azt mondom magamnak: „Mától kezdve hiper-szervezett leszek! Nem fogok hibázni, és bebizonyítom magamnak, hogy képes vagyok azzá a szupernővé válni, akinek egy napon elképzeltem magam!” De tudjátok, mi a helyzet? Soha nem sikerül sokáig tökéletesnek maradnom. Mint a kecskék, a szigorú rendszerekből mindig visszatérek a saját kis hegyemre és a felhőim közé. A „Yes, we can!” napok vs. a véraláfutások Vannak napok, amikor megszólal az ébresztő, és öt perccel később már talpon vagyok. A saját magam által kialakított napirendet követem (hiszen a saját életem vezérigazgatója vagyok), írok, ügyfelekkel foglalkozom, ötleteket gyártok és meg is valósítom őket. Aznap boldogan és elégedetten fekszem le, énekelve a klasszikus „yes, ...

A bürokrácia malmai, avagy az extrém sport, amit ügyintézésnek hívnak

  Amikor azt hisszük, hogy az ICP  legnagyobb kihívása a feszes izmok leküzdése vagy a gravitációval való napi szintű tengődés, akkor gyorsan emlékeztetnie kell magát az embernek a legkeményebb magyar népi játékra: a bürokratikus akadálypályára. Ha létezik dolog, amihez képest egy hirtelen izomgörcs vagy egy járdaszegélyen való megbotlás kényelmes pihenésnek tűnik, az az, amikor egy amúgy alanyi jogon járó ellátásért vagy egy nyomorult papírért kell átverekedned magad a hivatalok labirintusán. Íme a bürokrácia és az ügyintézés legszebb abszurditásai, kifejezetten nekünk szerkesztve: Generációs időutazás és a digitális rejtvényfejtés Az üknagypapa vércsoportja is kéne: Imádom, amikor egy alapvetően járó ellátáshoz olyan adatokat kérnek számon rajtad, amikhez a világon semmi közöd nem lehetett. Édesapám 24 éve halt meg, én meg konkrétan egy 12 éves kislány voltam akkor. De az árvaellátás újraigénylésénél a hivatal természetesen tőlem várja el, hogy fejből vágjam vagy a zsebembő...

A mindennapok szarkasztikus krónikája- Amiktől a környezetünk pánikgombot nyom, nekünk meg csak mindennapi rutin

Amikor legutóbb erről a témáról firkáltam, még csak a felszínt kapargattam. Most viszont gondoltam, merüljünk el kicsit mélyebben az arcpirító valóságban, és nézzük meg a dolgot egy egészen más szemszögből. Tudjátok, mi a legszórakoztatóbb az ICP-s életben? Az a tekintet, amit az úgynevezett „ép” emberektől kapunk, amikor számunkra teljesen megszokott, mindennapi dolgokat művelünk. Ami egy átlagembernek horrorfilmbe illő jelenet vagy azonnali mentőhívást igénylő vészhelyzet, az nekünk csak egy sima kedd délután. Íme a teljes gyűjtemény az élet minden területéről az olyan dolgokból, amiktől egy külső szemlélő szívrohamot kap, nekünk viszont a teljesen átlagos élet részei: Fizikai és testi reakciók – amiktől az orvos is elfehéredne A „minden izmom feszes” nem túlzás: Amikor azt mondjuk, feszesek az izmaink, az átlagember valami jó kis edzés utáni izomlázra gondol. De nem: itt konkrétan minden izomról beszélünk. (Igen, a belső szervekéről is) Olyan feszesség ez, amire egy masszőr sírva ...

A képzeletbeli pipa-lista, avagy miért pont 36 évesen kezdődik az életem?

  Mindig volt egy láthatatlan lista a fejemben. Egy olyan, amit nem én írtam, de valahogy mégis elvártam magamtól, hogy minden tétel mellé határidőre odakerüljön a pipa. Diploma? Nincs. Saját lakás? Nincs. Férj, gyerekek, kertvárosi ház? Nincs. Néha, amikor végiggörgetem a közösségi médiát, és szembejön egy régi osztálytársam, aki már az ötödik gyermekét neveli a saját kertes házuk udvarán, megszólal egy halk, alattomos hang a fejemben: „Biztos,hogy jó helyen jársz? Nem késtél el egy kicsit? Nem máshol kellene tartanod 36 évesen?” Évekig hagytam, hogy ez a hang irányítson. Hogy bűntudatot ébresszen bennem azért, mert a túlélésért küzdöttem, mert albérletről albérletre jártam, mert kiszámoltam a garasokat hónap végén, és mert az én utam kanyargósabb volt, mint a nagykönyvben megírt egyenes vonal. Aztán rájöttem valamire. Rájöttem, hogy a boldogság nem egy sablon. Nem egy előre gyártott formanyomtatvány, amit csak ki kell tölteni, és ha hiányzik belőle egy rubrika, akkor érvénytelen ...

A nevemet tudhatod, de az életemet nem ismerheted

Az emberi természet furcsa tulajdonsága, hogy imádunk ítélkezni olyan történetek felett, amelyeknek nem mi voltunk a tanúi, és amelyeket nem mi éltünk végig. A külvilág könnyen véleményt formál egy-egy morzsából, egy hallott pletykából vagy a felszín alapján. De van egy határ, amit élesre csiszolt a belső alkímiám. A nevemet tudhatod. De az életemet nem ismerheted. Igazságok, féligazságok és a miértek Lehet, hogy hallottál arról, miket tettem. De fogalmad sincs róla, hogy abból mennyi igaz, és mennyi hamis. Arról meg főleg fogalmad sem lehet, hogy az igazak közül mit és miért csináltam. Senki nem volt ott a sötét szobákban, amikor egyedül kellett döntéseket hoznom. Senki nem hordta a terheimet, és senki nem fizette meg az árát annak a tapasztalásnak, amiből ma állok. A múlton rágódni nem fogok. Változtatni rajta úgysem tudok. Tettem, amit tettem – és nem bánom. A hibák joga és a beismerés méltósága Nem vagyok tévedhetetlen. Voltak, vannak és lesznek hibáim, de én nem elásni akarom őket...

„Fogja a kezét a hátsó ülésen!” – Amikor a taxitársaság infantilizálni próbál

  Azt hittem, az évek során már láttam a hétköznapi diszkrimináció és a sötét suttyóság legalját. De a 2023-as év tartogatott egy olyan „felemelő” pillanatot, ami még az én edzett ingerküszöbömön is átment. Fellépőnk egy igen kedves, empatikus, végletekig tájékozott taxisofőr (bár a „lény” kifejezés talán pontosabb rá). Történt ugyanis, hogy delikvensünk – meglátva a mozgásbeli nehézségemet – szembesült azzal a drámai ténnyel, hogy én az első ülésre szeretnék beülni. Mert nekem az első ülésre könnyebb és kényelmesebb beülnöm. Ezen a ponton a sofőrben megszólalt a mélyenszántó szakmai protokoll, és határozottan közölte: Ő nem vállal értem felelősséget, így az első ülésre nem ülhetek. Csak akkor áll módjában elvinni, ha a hátsó ülésen a testvérem „FOGJA A KEZEMET”. Amikor a jogaidért való kiállás „agresszivitás” Igen, jól olvasod. Egy felnőtt, független, dolgozó nőnek, aki éve óta rendszeresen jár taxival – nem ritkán teljesen egyedül – a 21. században azt mondják, hogy csak akkor ut...

Hőségriadó vs. Belső Káosz: A hűtőbe rejtett távirányító és a spanyol nyelvlecke

Vannak napok, amikor a nyári kánikula nem egyszerűen meleg, hanem egy kőkemény idegrendszeri tesztüzem. Amikor az országban tombol a hőség, a belső szoftverem hajlamos egészen szürreális frissítéseket telepíteni. A durva meleg hatására a fejemben néha leáll néhány áramkör. Megosztok veletek egy emléket, mert az időjárást nézve a helyzet mit sem változott ez óta a 2019-es szösszenet óta – az alkotói energiáim pedig a kánikulában mégis csúcsra járnak. Olyan az agyam, mint egy kifogyhatatlan merengő. A hűtőszekrény rejtélye Megesett például, hogy a fél életem azzal ment el, hogy a háztartásunkban oly nélkülözhetetlen távirányító után kutattam az egész lakásban. Végül – számomra teljesen rejtélyes és érthetetlen okokból – a hűtőben láttam viszont, a sajtok és a tejszín között békésen hűsölve. Miután kivihogtam magam a konyhakövön, megszólalt a telefonom (amit vagy 10 percnyi keresés után a mekis sajtburgerem mellett pihenve találtan a zacskóban) : egy spanyol barátom hívott. Az hagyján, h...

10 000 méterrel a józan ész felett: Amikor az asszisztencia Párizsba akart küldeni Barcelona helyett

A repülés sokaknak a stresszről, a kapkodásról meg a szűk ülésekről szól. Nálam, a G8000-es operációs rendszeremmel, ez egy külön repülési logisztikai show-műsor. De ha visszagondolok a 2012-es utazásomra, azóta tudom: a világ legkomikusabb dolgai nem a biztonsági kapuknál történnek, hanem amikor a hivatalos reptéri segítség úgy dönt, hogy teljesen új úti célt választ neked. Gondoltam, elmesélem a legabszurdabb reptéri kalandomat – amikor a repülőtéri asszisztencia konkrétan rossz gépre ültetett fel –, és mellesleg lerántom a leplet arról is, valójában hogyan zajlik a mozgássérült utasok asszisztenciája. Hogy kellene működnie a „VIP” asszisztenciának a papíron? Amikor mozgássérültként repjegyet veszel, létezik egy bűvös rövidítés: PRM (Passengers with Reduced Mobility – csökkent mozgásképességű utasok). Ezt a szolgáltatást minden nemzetközi repülőtérnek kötelezően biztosítania kell, és elvileg a következő szigorú koreográfia szerint zajlik: 1. Bejelentkezés: Utazás előtt legalább 48 ór...

20 év várólista, 14 nap csoda: Végre megcsinálom, a családdal irány Mexikó! 🇲🇽✨

Vannak azok az álmok, amiket az ember gyerekkora óta hurcol magával. Nekem ez Mexikó. Ha pontos akarok lenni, majdnem 20 éve. 20 éve nézem a képernyőn a színes utcákat, hallgatom a spanyol szót, szippantom be a kultúrát a telenovellák drámáin keresztül. Az egyetemen spanyol filológiát tanultam, így a nyelv és a kultúra a mindennapjaim része lett, de a titkos ábránd mindig ott lebegett a háttérben: „Bár bárcsak egyszer én is ott állhatnék.” De az élet, a hétköznapok, a munkás évek és a kerekesszék valahogy mindig azt súgták: ez túl messze van. Túl bonyolult. Túl drága. Egészen mostanáig. Amikor a sors átírja a forgatókönyvet Van, hogy a bürokrácia malmai hoznak valami olyat, amire egyáltalán nem számítasz. Nemrég pont került egy évek óta húzódó elszámolás végére, és a visszatérítés beérkezésével a számlámon hirtelen megjelent az az összeg, ami egy csapásra mindent megváltoztatott. Amikor megláttam a számokat, nem az járt a fejemben, hogy tárgyakra vagy felújításra költsem. Egyetlen szó ...

A tükör két oldala: Ki vagyok én a mesterséges intelligencia szerint?

  Belevágtam egy népszerű trendbe: megkértem a két, általam leggyakrabban használt mesterséges intelligenciát, hogy az eddigi beszélgetéseink, írásaim, emlékeim és dalszövegeim alapján rajzolja meg a belső térképemet. Ha nem ember lennék, hanem egy érzés, egy szín, egy illat vagy egy ország... vajon mi lennék? Amikor összefésültem a válaszokat, egy olyan tükörkép rajzolódott ki előttem, ami egyszerre mutatja meg a csendes, lélekben elmélyülő és a büszke, újjászülető, szenvedélyes oldalamat. Íme a belső portrém: 🐺 Állat: A Farkas és a Főnix Egyfelől a Farkas függetlensége és hűsége: az a típus, aki sok mindent csendben, egyedül hordoz el, de akihez egyszer közel kerül, ahhoz végtelenül hűséges. Másfelől a Főnixmadár és a téli álmából ébredő anyamedve: mert bármilyen mélyre is kell elvonulnom a viharok elől, a saját hamvaimból is képes vagyok újra és újra feltámadni. 🍂 Évszak: Kora ősz és az ébredő kora tavasz Az az időszak, amikor a nyár harsány zaja már elült, meleg van még, de...

A diplomaillúzió, a láthatatlan munka és a több lábon állás művészete

  Olyan társadalomban élünk, amely szinte betegesen méri papírokban, titulusokban és díszes oklevelekben az emberi értéket. Mintha a diploma egy automatikus belépő lenne a „sikeres ember” skatulyájába, miközben minden más utat, ami nem illeszkedik ebbe a merev keretbe, a külvilág hajlamos lekezelően, fitymálva szemlélni. Hány és hány embertől halljuk a gúnyos megjegyzéseket vagy a sekélyes sztereotípiákat, ha valaki nem a klasszikus akadémiai karrierlétrát mássza? Hányszor bélyegzik meg a háttérben végzett, elengedhetetlen feladatokat „kulimunkának”, mondván: „ebben úgysem lehet kiteljesedni, ebben nincs igazi karrier” ? És ott van a másik kedvencem, az elhamarkodott, felületes ítélkezés klasszikusa: „Neked könnyű, hiszen egész nap otthon lehetsz!” Mintha a home office egy végtelenített nyaralás lenne, nem pedig kőkemény fegyelem, energiagazdálkodás és monotonitástűrő jelenlét. Az emberséghez és a türelemhez nem diploma kell 36 éves vagyok. Így alakult az életem: nincs diplomám. É...

Életem császárnője: A sebekből született uralkodó

  Volt idő, amikor hagytam, hogy a szívem szabadon szárnyaljon, mégis lélek nélkül, összetörve és szinte teljesen érzéketlenül tért vissza hozzám. A szerelem dolgai már csak ilyenek: édes fájdalommal járnak, amely örökre megjelöl minket, amikor merészelünk a tűzzel játszani. De a sötétségben, ahol senki sem látott, szívós munkával visszavettem a sorsomtól mindent, ami az enyém. És ahogy lépésről lépésre eltüntettem a múlt minden egyes sebhelyét, a saját világom úrnőjévé váltam. Minden pillanat, minden döntés és minden érzés egyetlen és kizárólagos tulajdonosa lettem: saját életem császárnője. Ha az éjszaka sötétbe borul, képes vagyok visszahozni a holdat. Ha sivatagokat kell átkelni, a saját esőmmel táplálom a földet. Mert a nő, aki átesett a tűzön, többé nem várja a csodát, hanem ő maga teremti meg azt. Ugyanakkor a függetlenség és a belső erő nem jelenti azt, hogy lemondtam volna a csodákról. Ott él bennem a nyitottság arra, hogy valaki megmutassa: ez a világ lehet több is egy hi...