Töltött káposzta a tengerparton és a madridi hév: Magyar kalandok Barcelonában

 


Velem lépten-nyomon abszurd dolgok esnek meg. Korábban éveket éltem Barcelonában, és rengeteget ingáztam Spanyolország és Budapest között. Kint rendszeresen kerültem olyan helyzetekbe, ahol a gyanútlan magyar honfitársak azt hitték: rajtuk kívül a kutyát sem érti az anyanyelvünket a Katalán Földön.

Ez néha hasznos, néha nevelő célzatú, de időnként egészen veszélyes műfaj a kajámra nézve! Íme a három kedvenc epizódom:

1. A földrajzi bravúr: Hévvel Madridba

A barcelonai helyi héven (FGC) utaztam békésen, amikor elcsíptem egy mellettem álló magyar pár mélyenszántó párbeszédét:

– Szerinted mikor érünk Madridba? Felebaráti és földrajzi kötelességemnek éreztem finoman figyelmeztetni őket, hogy ezzel a hévszerelvénnyel konkrétan soha (mivel Madrid cirka 600 kilométerre van, és nem hévvel érhető el). Némi gyors útbaigazítás és hálálkodás csunami után végül sikerült megmentenem őket a teljes eltévedéstől.

2. A két bot esete a vörösödő nénikkel

A vonaton utazva két magyar néni állt meg mellettem, és fennhangon, meglehetősen nyersen kezdték szidni a „mai fiatalokat” magyarul, amiért nem vagyok hajlandó átadni nekik a helyemet.

Vártam egy kicsit, majd mosolyogva megjegyeztem nekik ékes magyarsággal: – A két bot a kezemben nem divatkellék vagy vicc, hanem egy betegségből kifolyólag van velem.

A nénik arca a következő megállónál olyan drámai rákvörösre váltott, hogy az ablaküvegen keresztül is világítottak, ahogy fejvesztve leszálltak a vonatról.

3. A tengerparti töltött káposzta drámája

A legabszurdabb eset mégis egy tengerparti étteremben történt. Egy magyar házaspár hangosan, lassan és artikulálva próbált felvilágosítást kérni a katalán pincérlánytól arra vonatkozóan, hogy van-e nála töltött káposzta.

Szépen végignéztem, ahogy szegény lánynak a leghalványabb fogalma sincs a magyar gasztronómia ezen remekéről, a pár pedig angolul egyetlen szót sem beszélt. Jófejségből közbeavatkoztam folyékony spanyolsággal. Mondanom sem kell: a tengerparti spanyol kifőzdében nem volt töltött káposzta.

A pár válasza? Felháborodva megjegyezték, hogy „itt minden étterem szar, mert sehol nincs, amit ők kérnek”. Majd követelőzve közölték, hogy akkor a konyhán azonnal csináljanak nekik!

Amikor a pincérlány ezt megtagadta, a kedves férfiú felborította az ÉN asztalomat a kajámmal együtt, azzal a felkiáltással, hogy „biztos nem jól fordítottam!”

Konklúzió

Bár Barcelonát a mai napig imádom, és a spanyol kultúra örökre a szívem csücske marad, jelen pillanatban teljesen jó nekem itthon, és nem tervezek visszaköltözni.

De azért a mai napig hálás vagyok ezekért az emlékekért – mert kevés dolog van a világon, ami jobban megmutatja a belső alkímia szükségességét, mint amikor egy felborított spanyol ebédből kell kihozni a legfanyarabb humort! :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A mindennapok szarkasztikus krónikája- Amiktől a környezetünk pánikgombot nyom, nekünk meg csak mindennapi rutin

A parkett szabadsága: Amikor a keringő megtöri a négy fal csendjét

A bürokrácia malmai, avagy az extrém sport, amit ügyintézésnek hívnak