Bejegyzések

Barcelona Krónika 7.nap: Az utolsó előtti nap: vírusok, katalán bürokrácia és egy kiadós búcsúvacsora

  Hát, elérkezett a nap, amikor a megfázásom végül kihirdette a győzelmet. Hogy a dráma még teljesebb legyen: a másik két kinti barátnőmet, akikkel erre a napra volt megbeszélve a találkozó, pontosan ugyanez a nyavalya döntötte le a lábáról. Így a nagy összeborulás elmaradt, én pedig az apartman fészkébe kényszerültem nappalra, míg a tesómék elindultak meghódítani a Plaça d’Espanyát és a Montjuïc palota vízesését. Gondolhatnátok, hogy pihentem és teáztam... De aki ismer, az tudja, hogy bármennyire is imádom a lustálkodást, ha kötelességek vannak,a nyugalomban fetrengés nem az én műfajom! Inkább megradtam az alkalmat, és fejest ugrottam a spanyol bürokrácia sűrűjébe. A legnagyobb fájdalmamra először becsekkoltam a hazaútra (mert hát az idő sajnos nem áll meg), aztán nekiláttam feltúrni a Renfe felületét, hogy kiderítsem, mégis milyen formában jár vissza a kártérítés a vonatos várakozásunk miatt. Közben még egy gyors logisztikai egyeztetést is lezavartam a katalán barátnőmmel, hogy a...

Barcelona krónika 6. nap: A Barceloneta, a kávéfilozófusok és a spanyol temperamentum: találkozás 4 év után

Van az a barátság, ami már rég túllépett a sima haveri kategórián, és csendben átment családi kötelékbe. A katalán barátnőmet tizenöt éve ismerem: amikor kint éltem Barcelonában, annyit segített és tett értem, hogy azt felsorolni is képtelenség lenne, és azóta is ő az egyik legbiztosabb igazodási pontom odakint. Négy éve nem láttuk egymást élőben, és mivel épp egy nagyon friss, nehéz gyászt él át, végtelenül felnézek rá: egész nap képes volt velünk nevetni, viccelődni és velünk együtt megélni a pillanatot. Az ilyen ember aranyat ér. A találkozót a Barceloneta metróállomáshoz beszéltük meg, és hát hol máshol indítottuk volna a napot, mint egy jó kávézóban? Na, itt azért a helyi vendéglátás bemutatott egy olyan szürreális magánszámot, amit még én is enyhén nevetségesnek találtam, nemhogy az évtizedek óta vendéglátásban tevékenykedő családom. :D A személyzet szemrebbenés nélkül állította, hogy a  cortado , a  café con leche  és a  cappuccino  lényegében teljesen ug...

Barcelona krónika 5. nap: Park Güell, avagy hogyan hódítsuk meg a hegyet gurulva (és lázasan)

A Park Güellhez fűződő viszonyom mindig is egy kicsit kalandos volt, de ezúttal a 12:00-s időzónás belépőnkkel és a családi kísérettel új szintre emeltük a küldetést. Aki járt már errefelé, az tudja, hogy a "domboldal" kifejezés errefelé elég enyhe eufemizmus. Hogy a küzdősportokat fokozzam: én ezen a napon már hivatalosan is beteg voltam,  (ami makacsul tartotta magát a hazajövetelünk utánig) de persze fel sem merült, hogy az apartmanban maradjak – pihenni itthon is tudok, egy nyavalyás megfázás meg igazán nem babrál ki velem! :D Bár a spanyol buszokon és metrókon uralkodó, légkondival varázsolt sarkvidéki levegő illetve a part melletti szél mindent megtett az ügy érdekében... De se a lázam nem érdekelt, se a Gloria Gaynorra hajazó dögös, rekedt hangom: egy családi nyaraláson nem az ágyban fetrengünk a szálláson! :D A Lesseps megállóból a rámpás busszal felkaptatni a bejáratig már önmagában egy élmény volt. (Leginkább a tesóméknak akik küzdöttek a kerekesszékkkel) Bent pedig...

Barcelona Krónika 4. nap: A Sagrada Família, a lift és a kőtenger csodája

  Azt gondolná az ember, hogy ha valami több mint száznegyven éve épül, ott már régen megszokták a kaotikus állapotokat. Hát, Gaudí mester és a katalánok ezt a műfajt teljesen kimaxolták. A Sagrada Família nem egyszerűen egy templom, hanem egy gigantikus, élő és lélegző kőerdő, ami mellett elgurulni is egészen mellbevágó élmény. Bejutni kerekesszékkel? Nos, az Adif-es vonatos kalandok után kiderült, hogy a bazilika biztonsági szekciója mintaszerűen pörög: a kerekesszékes kapunál úgy mentünk át, mint a kés a vajon, nulla várakozással.  Itt azért befigyelt egy jókora adag mázli is a rendszerben. Mivel a spontaneitásunkat néha felülírja a helyi turizmus pörgése, konkrétan novemberig már egyetlen árva időpontra sem volt három szabad jegy a felületen. De szerencsére a rokkantsági igazolvánnyal engem ingyen beengednek, és még egy kísérőt is vihetek magammal teljesen ingyenesen! Mivel a tesóm már többször is látta a bazilikát, így a párjával ketten gurultunk be a kapun – így a végén ...

Barcelona krónika 3.nap: Bikák, szendvicsek és a végtelen Renfe-kálvária– Zaragozai kalandjaink október 12-én

Október 12-e Zaragozában... Három szóból kéne leírnom? Lehetetlen. Ezt a miliőt egyszerűen nem lehet szavakba önteni, ezt érezni, szagolni, látni kell. A napunk a lehető legvarázslatosabban indult. A Pilar miatt Zaragozat elárasztotta az ünnepi forgatag – olyan tömeg volt a városban, hogy konkrétan egy tűt nem lehetett volna leejteni. És mégis, mintha a spanyol égiek ránk mosolyogtak volna: csodával határos módon felbukkant a semmiből egy tüneményes, cuki kis szendvicsező. Nyugodt oázis a hömpölygő embertenger közepén, zseniális falatokkal. Aztán jött a nap főszáma, a bikaviadal. Bármit is gondol az ember róla előre, ami ott a La Misericordia arénában fogadott minket, arra nincsenek szavak. Az a vibrálás, az a kollektív lüktetés, az a semmihez sem fogható atmoszféra... Ahogy felcsendült a spanyol himnusz, gombóc nőtt a torkomban. És hát... tényleg minden megtörtént, ami egy vérbeli spanyol bikaviadalon egyáltalán előfordulhat! Volt itt minden, mint a búcsúban: egy elszánt állatvédő, ak...

Barcelona Krónika, 2. nap: Katedrálisok, gigarákok és éjszakai tengerparti létezés 🌊🦐🇪🇸

A tegnapi sziklamászás (értsd: feljutás az Airbnb-s ágyra) után szerencsére épségben landoltam a földön, úgyhogy nekivágtunk a 2. napunknak Barcelonában! Lassan 16 éve járok ide, három évig a mindennapjaimat is itt éltem, de ez a város még mindig tud újat mutatni – vagy legalábbis újra felidézni, miért imádom ennyire. 1. Napsütés, szökőkutak és a gótikus varázs ⛪ A napot igazi barcelonai klasszikusokkal indítottuk. Átsétáltunk a Plaça de Catalunyán és a környékén: a szökőkút csodásan permetezte a hűsítőt a napsütésben, a háttérben pedig ott magasodott a megszokott El Corte Inglés.   Mivel a gótikus negyed hangulata megunhatatlan, elgurultunk a barcelonai katedrális (Catedral de la Santa Creu i Santa Eulàlia) felé is. A hatalmas, csipkézett gótikus tornyok alatt mindig elbizonytalanodom, hogy a történelem vagy az építészet nyűgöz-e le jobban... meg persze azon is elgondolkodom, hogy a régi korok építészei mennyire gondoltak a kerekesszékesekre (spoiler: semennyire, de a látvány...

Barcelona Krónika part 1, Barcelona, visszatértünk (De ki fog felrakni az ágyra?) 😅🇪🇸

Itt vagyunk újra Katalónia fővárosában! Lassan 16 éve járok vissza Barcelonába, ráadásul annak idején három évig itt is laktam, szóval tényleg ezer meg egy arcát ismerem a városnak, és 2.otthonomnak tartom. És lássuk be: a városi akadálymentesítésben még mindig zseniálisak. A rámpák gördülékenyek, a buszok leengedik magukat, mint egy udvarias komornyik, az ember szinte már elhiszi, hogy az élet egy sima ügy. Aztán megérkezel az Airbnb-be. A hirdetésben persze büszkén ott virított: „Akadálymentesített lakás!” És valóban:  Küszöb? Semmi.  Lift? Nem tágas ugyan, de beférek kényelmesen.  Ajtók? Szélesek, mint a szimfonikus zenekar bejárata. Aztán belépek a hálószobába, és megpillantom az ÁGYAT. Emberek, 16 év Barcelona-tapasztalat és 3 év folyamatos ittlét után sem jöttem rá a helyi magaslati levegő meg a matracarchitektúra nyitjára. Ez nem egy ágy, hanem egy királyi emelvény. Egy gótikus katedrális oltára. Egy szikla a Himalájában. 156 centis magassággal és ICP-vel ránézni ...