„Fogja a kezét a hátsó ülésen!” – Amikor a taxitársaság infantilizálni próbál

 

Azt hittem, az évek során már láttam a hétköznapi diszkrimináció és a sötét suttyóság legalját. De a 2023-as év tartogatott egy olyan „felemelő” pillanatot, ami még az én edzett ingerküszöbömön is átment.

Fellépőnk egy igen kedves, empatikus, végletekig tájékozott taxisofőr (bár a „lény” kifejezés talán pontosabb rá).

Történt ugyanis, hogy delikvensünk – meglátva a mozgásbeli nehézségemet – szembesült azzal a drámai ténnyel, hogy én az első ülésre szeretnék beülni. Mert nekem az első ülésre könnyebb és kényelmesebb beülnöm. Ezen a ponton a sofőrben megszólalt a mélyenszántó szakmai protokoll, és határozottan közölte:

Ő nem vállal értem felelősséget, így az első ülésre nem ülhetek. Csak akkor áll módjában elvinni, ha a hátsó ülésen a testvérem „FOGJA A KEZEMET”.

Amikor a jogaidért való kiállás „agresszivitás”

Igen, jól olvasod. Egy felnőtt, független, dolgozó nőnek, aki éve óta rendszeresen jár taxival – nem ritkán teljesen egyedül – a 21. században azt mondják, hogy csak akkor utazhat, ha valaki fogni fogja a kezét a hátsó ülésen, mint egy óvodásnak.

Kissé meglepődve, de teljesen kulturáltan próbáltam neki elmagyarázni, hogy sok éve utazom taxival, soha, egyetlen sofőrnek sem volt ezzel problémája, és hogy nekem fizikailag az első ülés az egyszerűbb opció.

A válasza? Közölte, hogy ez esetben hívjunk másik autót, és különben is: „ne legyünk agresszívak”.

(Ha a saját méltóságomért és az alapvető jogaimért való kiállás egyesek szemében agresszivitás... ám legyen. Ezt a jelzőt büszkén vállalom és hordom kitüntetésként!)

A koronázási szertartás: A diszpécser

A történetnek persze itt még nincs vége, mert a bürokrácia és a szolidaritás a túloldalon is kiállta a próbát. Miután a sofőr megtagadta a fuvart, felhívtuk a diszpécsert, bízva abban, hogy a központban azért akad valaki, akinek van némi fogalma a professzionális szolgáltatásról vagy a diszkriminációmentességről.

Sajnos csalódnunk kellett. A diszpécser a sofőr beszámolójára hivatkozva hűvösen közölte: nem áll módjukban másik autót küldeni.

Sakk-matt. Magyarország, 2023. Ha van némi mozgásbeli nehézséged, az elvárás az lenne, hogy ásd el magad, vagy húzd meg magad a hátsó ülésen, míg valaki fogja a kezedet.

Miért nem hagyom annyiban?

Az Icalkímia nem arról szól, hogy elfedjük a nyers valóságot. Nem az áldozatszerepről szól, hanem a határok meghúzásáról és a méltóságról.

A határok meghúzása nem agresszió. Az, hogy nem engedem meg egy idegennek, hogy gyerekként kezeljen, nem kötekedés. Az, hogy elvárom a normális, diszkriminációmentes bánásmódot, alapvető jog.

A sofőr és a diszpécser aznap este talán azt hitte, hogy megneveltek egy „agresszív” utast. Én viszont pontosan tudom, mi történt: megmutatták a saját korlátaikat. Én pedig azóta is emelt fővel ülök be az első ülésre – mert a belső tartásomat és a függetlenségemet semmilyen taxisofőr nem veheti el.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A mindennapok szarkasztikus krónikája- Amiktől a környezetünk pánikgombot nyom, nekünk meg csak mindennapi rutin

A parkett szabadsága: Amikor a keringő megtöri a négy fal csendjét

A bürokrácia malmai, avagy az extrém sport, amit ügyintézésnek hívnak