14 éve Barcelonában: A bőrönd, az Erasmusi szabadság és az átírt történetek

Dátumok vannak az ember életében, amik nem egyszerűen évfordulók, hanem határvonalak. Ma napra pontosan 14 éve, hogy fogtam a bőröndömet, és elindultam Barcelonába az Erasmussal.

Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy az a katalán utazás nemcsak egy egyetemi félév lesz, hanem egy komplett életre szóló szerelem és belső átalakulás kezdete, valószínűleg csak mosolygok egyet a repülőn.

A barcelonai lány és a függetlenség íze

Akkoriban még minden másként mozgott. Vékony voltam, mankókkal vagy anélkül gyalogoltam be a várost, és egyedül intéztem a mindennapok logisztikáját a tengerparti szélben. Barcelona megadta nekem azt a hamisítatlan, sziporkázó szabadságélményt, amit csak a nyelvek, a mediterrán tempó és a teljes önállóság tud adni.  

Ott tanultam meg igazán, hogy a spanyol nyelv nemcsak szavak összessége, hanem egy védőháló, ahol a világ kicsit más árnyalatot kap. Ott éltem át a legabszurdabb utcai és reptéri helyzeteket, a spanyol temperamentum azonnali kiállásait, és ott hagytam a szívem egy darabját.  

Amikor a nosztalgia csapdába csal

Nem titok, a korábbi posztjaimban is visszatérő motívum ez a város. Volt idő, amikor ha visszagondoltam arra a barcelonai lányra, aki megállíthatatlanul rótta az utcákat, elöntött a hiány és a bűntudat. Hasonlítgatni kezdtem a régi önmagamat a jelenlegivel, és hajlamos voltam elfelejteni mindazt a fizikai és lelki küzdelmet, amit azóta végigcsináltam.  

De az Icalkímia pontosan erről a szemléletváltásról szól.  

Rájöttem, hogy nem egy „elveszett állapotot” kell gyászolnom. Az a lány, aki 14 éve leszállt a barcelonai gépből, és a mai énem egy és ugyanaz a személy. Ugyanaz a fanyar humor, ugyanaz a megalkuvást nem ismerő belső tartás, és ugyanaz a ma is meglévő szeretet a spanyol kultúra iránt. A fizikai feltételek változhatnak, de a belső királyságom határait semmilyen kilométer vagy csontfáradtság nem írhatja át.  

Mi maradt 14 év után?

Bár jelen pillanatban teljesen jó nekem itthon, és nem tervezek visszaköltözni, Barcelona örökre az én belső menedékem marad.  

Maradt belőle:

 A folyékony, szenvedélyes spanyol tudás, ami a mai napig a fordítói munkám és a gondolkodásom egyik legszebb alapja.  

 A képesség, hogy a legabszurdabb, legfárasztóbb helyzetekből is kihozzam a legütősebb történeteket.  

 És az a tudat, hogy egyszer már meghódítottam azt a várost – és ezt az élményt már semmi és senki nem veheti el tőlem.  

14 év távlatából már nem bűntudattal, hanem tiszta hálával tekintek vissza arra az erasmusi indulásra. Köszönöm Barcelonának a leckéket, a szabadságot, a nevetéseket és az ólomból formált aranyat!  

¡Feliz 14 aniversario para mí! 🥂🇪🇸



From Blogger iPhone client

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A mindennapok szarkasztikus krónikája- Amiktől a környezetünk pánikgombot nyom, nekünk meg csak mindennapi rutin

A parkett szabadsága: Amikor a keringő megtöri a négy fal csendjét

A bürokrácia malmai, avagy az extrém sport, amit ügyintézésnek hívnak