„Ez furcsa!” – Amikor a postás rácsodálkozik az írástudásra
Aki mozgássérültként él, pontosan tudja, hogy a hétköznapi logisztika része a folyton cserélődő szolgáltatókkal való találkozás is. Nálam a postások jönnek-mennek, de a 2018-ban érkező 500. helyettespostás olyan párbeszédet hozott össze velem a küszöbön, amit azóta sem tudok feledni.
A szituáció a következőképpen zajlott le köztünk:
A küszöbi dialógus
Postás: Ajaj, ajánlott levele jött. Én: Az miért baj? Postás: Miért, maga tud írni? Én: Mármint aláírni? Persze. Meg amúgy sincsenek problémáim az írással. Postás: (kétkedve, méregetve) De tényleg, biztosan? Én: Igen. Postás: Ez furcsa. ---
A tudományos konklúzió: „Ez furcsa”
Álljunk meg egy pillanatra, és elemezzük ezt a gyöngyszemet!
A jelek szerint a postás úr fejében létezik egy belső kódex, miszerint ha valakinek mozgásbeli nehézsége van, az automatikusan kizárja az írni-olvasni tudást. Az, hogy valaki megfog egy tollat, leírja a saját nevét – sőt, mellesleg egyetemet végzett és fordításokból él –, az az ő univerzumban nem csupán meglepő, hanem kifejezetten „furcsa”.
A legszebb az egészben a mély, gyanakvó rákérdezés volt: „De tényleg, biztosan?” Mert hátha csak meggondolatlanul blöffölök a küszöbön, és a harmadik betűnél lebukom, hogy valójában mégsem tudom, mi az a toll!
A belső alkímia: Meglepetések nélkül
Az ember egy idő után eljut arra a pontra, hogy már meg sem lepődik az effajta kérdéseken. Lehetne ezen méltatlankodni, felháborodni vagy kikérni magunknak a skatulyákat.
Én inkább aláírom a tértivevényt, mosolygok egyet, és hozzáadom ezt az epizódot is a gyűjteményembe. Mert a G8000-es operációs rendszerrel az élet sok mindenre megtanít, de a legnagyobb ajándéka mégiscsak az, hogy a külvilág korlátait és előítéleteit képesek vagyunk átírni tiszta, fanyar humormorzsákká.
Szóval legközelebb, ha ajánlott levelem jön, lehet, hogy felolvasom a postásnak a legújabb blogbejegyzésemet is... hátha az még furcsább lesz neki! :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése