Mutasd az útleveled, úgyse hiszem el!” – A katalán nyelv és a bürokratikus sokk
Vannak történetek, amik nem egyszer történnek meg az emberrel, hanem valami furcsa, kozmikus ismétlődéssel végigkísérik az életét. Mióta az életem és a munkám ezer szállal kötődik a spanyol és a katalán nyelvhez, a külföldi ügyintézések során rendszeresen belefutok ugyanabba az abszurd jelenetsorba.
Valójában ez a nyelvi „hitetlenkedés” már a barcelonai egyetemi éveim alatt, a Universitat Autònoma de Barcelona (UAB) padjaiban elkezdődött. A ma már szinte testvérként szeretett spanyol barátnőm, akivel együtt koptattuk ott a padokat, az ismeretségünk elején szinte pontosan ugyanolyan megdöbbenéssel kért tőlem bizonyítékot: egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy a spanyol meg a katalán nem az anyanyelvem! :))
A 2019-es barcelonai ügyintézésem viszont még erre az egyetemi emlékre is rátett egy lapáttal.
A földrajzi rövidzárlat
A hivatalban ültem, a hölgy pedig a papírokat rendezgetve, teljesen hétköznapi hangnemben feltette az első kérdést:
Nő: „És amúgy hol laksz?”
Én: „Magyarországon.”
Nő: (kissé türelmetlenül) „Jó, de én úgy értem, hogy itt Barcelonában hol, ha onnan majd hazajössz?”
Én: (angyali nyugalommal) „De én magyar vagyok.”
Ezen a ponton a hölgy arca konkrétan átment egy szociológiai kísérletbe. Négy és fél méteres szemeket meresztett rám – amit az évek során mondjuk már egészen megszoktam –, majd miután lecsapódott benne az információ, a következő kinyilatkoztatást tette:
Nő: „Te nem katalán vagy?! Dehát nem is kérted, hogy beszéljünk angolul! A külföldiek soha nem beszélnek katalánul!”
A zavart röhögés és az útlevél-teszt
Itt elindult köztünk az a bizonyos zavart röhögés, mert emberünk konkrétan úgy nézett rám, mintha a szeme előtt mutattam volna be egy látványos bűvészmutatványt. A helyzetet tetőzendő, a hölgy nem adta fel a gyanakvást:
Nő: „Mutasd légyszi az útleveled, addig úgyse hiszem el, hogy külföldi vagy, amíg nem bizonyítod!” 😂😂😂😂
Igen, jól olvasod: a hivatalban hivatalos okmánnyal kellett bizonyítanom, hogy külföldi vagyok, mert a néni fejében a hibátlan nyelvtudás és a külföldi állampolgárság egyszerűen kizárta egymást!
A belső alkímia nemcsak a nehézségek átírásáról szól, hanem az ilyen felejthetetlen, abszurd pillanatok megünnepléséről is. Amikor a többnyelvűséged nemcsak kapukat nyit ki, hanem konkrétan bürokratikus áramszünetet okoz egy barcelonai irodában – nos, az az a fajta „kulturális győzelem”, amit mosolyogva tesz el az ember az emlékei közé!
Az útlevelemet persze megmutattam, a hölgy hite pedig visszatért az univerzum rendjébe... de a katalán tudásomat azóta is reakciógaranciával használom! 😉
Megjegyzések
Megjegyzés küldése