Kitűnő bizonyítvány, akrobaták és a nyár utolsó hétvégéje: Cirkuszi kalandok a Mirázs előadáson

 A nyár utolsó hétvégéjének megvan a maga sajátos, nosztalgikus bája. Az ember próbálja az utolsó napsugarakat és élménymorzsákat is elcsípni, mielőtt beköszönt az őszi rohanás és a megszokott logisztikai menetrend.

Mi a családdal úgy döntöttünk, hogy a nyár fináléját megadjuk a módját: a keresztlányom ugyanis kitűnő lett az iskolában, az elismerés mellé járó „kitűnő tanuló kuponnal” a kezünkben pedig egyenesen a Fővárosi Nagycirkusz felé vettük az irányt, a Mirázs című előadásra.


Régóta tudom, hogy egy gyermek sikereinél kevés felemelőbb dolog létezik a világon. Látni a csillogó szemeket, a büszkeséget, és azt az őszinte izgalmat, ahogy a kuponját szorongatva várja a műsort – ez az a fajta „arany”, amiért érdemes elindulni.

Természetesen nálunk egy ilyen kiruccanás nem merül ki annyiban, hogy „odamegyünk és leülünk”. A cirkuszi forgatag, a tömeg, a lépcsők és a mankókkal való navigálás mindig tartogat egy kis extra megfontoltságot. De a légtornászok és az akrobaták produkcióit figyelve az ember rájön: mi, mozgássérültek és a cirkuszi művészek valójában kollégák vagyunk! Ők a porondon mutatnak be gravitációt meghaladó mutatványokat, mi meg a hétköznapi járdákon és lépcsőkön egyensúlyozunk nap mint nap.


Az előadás elképesztő volt. A Mirázs nemcsak látványos trükkök és virtuóz mozdulatok sora volt, hanem tiszta varázslat: fények, zene, felejthetetlen élmények és az a hamisítatlan cirkuszi illat, ami azonnal visszarepíti az embert a gyerekkorába.

Ahogy figyeltem a keresztlányom elvarázsolt arcát, azon gondolkodtam, hogy a kemény munkának és a szorgalomnak mindig megvan a gyümölcse. Ő egész évben küzdött a jó jegyekért, és a jutalma ez a felejthetetlen délután lett.


Így búcsúztattuk a nyarat: büszkeséggel, nevetéssel, ámulattal és egy jó adag cirkuszi varázslattal.

Az Icalkímia nemcsak a nehézségek átírásáról szól, hanem az ilyen tiszta, örömteli pillanatok megünnepléséről is. Most pedig jöhet az ősz, az új kihívások és az újabb történetek – de a Mirázs emléke és a kitűnő bizonyítvány feletti öröm még sokáig velünk marad!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A mindennapok szarkasztikus krónikája- Amiktől a környezetünk pánikgombot nyom, nekünk meg csak mindennapi rutin

A parkett szabadsága: Amikor a keringő megtöri a négy fal csendjét

A bürokrácia malmai, avagy az extrém sport, amit ügyintézésnek hívnak