Fittipaldi a 34-esen, avagy hogyan lettem Híradó-téma két keréken
Azt szokták mondani, a tömegközlekedés egy szociológiai tanulmány. Szeptember 6-án este a 34-es busz megállójában én inkább egy Forma-1-es futam és egy abszurd dráma keverékében éreztem magam.
A sztori egyszerű: láttuk, hogy bent áll a busz, úgyhogy tesókám maratonistákat is megszégyenítő sebességgel rohant velem (vagyis inkább a székemmel) a még várakozó járat ajtajához, hogy időben elérjük. De a sofőr – valószínűleg rettegve attól, hogy a rámpa leengedése jóvátehetetlenül felborítja a menetrendet – ránk csukta az ajtót, gázt adott, és elhajtott. Még a mögöttünk álló másik buszsofőr is csak a fejét fogta. Mi meg ott álltunk a leesett állunkat keresve.
A reflexeink működtek: rendszám fotózva, tesóm vérnyomása legalább 650en mozgott, panasz a BKK-nak elküldve. Gondoltam, ennyiben marad. De a történet itt vett egy éles kanyart.
Egy oknyomozó újságíró megtalálta a posztomat a Pesten Hallottamban, és mivel a Facebook-profilomon fel van (vagyis már csak volt) tüntetve a munkahelyem, úgy döntött, a legegyszerűbb, ha a cég ügyfélszolgálati chatjén keresztül keres meg. Képzelhetitek a kollégák arcát, amikor bevillant a képernyőn: „Szia, a Blikk szerkesztője vagyok, Icát keresem...” Gyorsan tisztáztuk, hogy nem céges titkokat adtam el, és áttereltük a szót a hivatalos e-mailre.
Innentől elszabadult a gépezet. A Blikk után az Index is lehozta a sztorit. Mint ahogy számos más onlien hírportál is, A BKK pedig hozta a tőle elvárható formát: a sajtónak már sikerült visszaküldenie egy csodálatosan sablonos PR-választ, miközben nekem, mint mezei embernek és az ügy tényleges károsultjának, a hivatalos panaszomra még egy árva szót sem méltóztattak reagálni. Úgy látszik, náluk a kommunikáció csak akkor éri el a küszöbértéket, ha a nyilvánosság szorítja őket a falhoz.
A kommentszekcióban persze közben felvonultak a fotelszakértők is: a rágalmazást kiáltóktól kezdve az „én úgy hallottam ez nem így volt” típusú megmondóembereken át a sofőrkollégákig, akik a gumik fizikáján kötekedtek. Volt köztük gunyoros, mérges áldozathibáztatás is, akik épp hogy nem avatták szentté az úriembert, és a cikkek alatt még nem is olvastam a kommenteket csak a Pesten Hallottamban.
A hab a tortán pedig az volt, amikor a TV2 Híradója is bejelentkezett. Mivel nekik természetesen frissen, melegében kellett a sztori, a személyes forgatást, amit szerettek volna, nem tudtam megoldani. Ezért a riporternő mentőötleteként egy gyors Messenger-videóhívásos interjú keretében a saját szobám kényelméből mondhattam el a történetünket, a riport pedig a hétfői adásban már le is ment a tévében.
Én még mindig várom a BKK hivatalos válaszát, (már minden sajtóorgánumnak válaszoltak, csak nekem nem) és azon gondolkodom: mindez a gépezet csak azért indult be, mert egy sofőr nem akart gombot nyomni. Azt inkább hagyjuk milyen fejet vágtam az interjú közben :D "Enyhe" izgalommal töltött el, hogy egész Magyarország azt hallgatja, hogy hagytak ott minket a Göncz Árpád Városközpontban :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése