A mindenkori bűnös: Hogyan éljünk túl egy világban, amelyiknek semmi sem jó?
Ha elmész szórakozni, vagy koccintasz egyet, a bélyeg azonnal rád kerül: biztosan alkoholista vagy. Ha társasági életet élsz, a skatulyák és a láthatatlan elvárások azonnal csapdába ejtenek. Ha a tested nem simul bele a magazinok által diktált, tökéletes és karcsú sablonba, a külvilág szemében minden falatod szemét. Ha pedig – ne adj Isten – bántalmazás vagy abúzus ér az életben, a társadalom cinikusan megvonja a vállát, és odaveti a legmérgezőbb mondatot: „Te kerested magadnak.” Micsoda keserűség.
Olyan világban élünk, ahol a magyarázat azonnal hazugságnak vagy hisztérikus túlzásnak minősül. Ha konfliktusba keveredsz, és kiállsz magadért, rásütik, hogy kétségbeesett és instabil vagy. Ha valaki kedves veled, azonnal elkezdesz gyanakodni, mert a külvilág elhiteti veled, hogy ez nem barátság, csak szánalom – mintha a te belső igazságod eleve csak valami megjátszott hamisság lehetne.
Bármit teszel, ebben a könyörtelen világban te leszel a hibás. Elítélnek, ha lélegzel, elítélnek, ha nevetsz, és elítélnek, ha sírsz.
A skatulyák anatómiája
Ha szomorú az arcod, azt mondják, tiszta dráma vagy. Ha tiszta szívből nevetsz, biztosra veszik, hogy az ital beszél belőled. Ha nem veszed fel a telefont, vagy nem válaszolsz azonnal, a diagnózis kész: már senkit sem szeretsz. Ha vékony vagy, anorexiásnak bélyegeznek, ha pedig az úgynevezett „tévészennyet” (legyen az a legújabb telenovella-széria) fogyasztod, azonnal elkönyvelnek kulturálatlannak.
Sietsz vagy pihensz, az mindegy: ha alszol egy jót, lusta vagy. Ha szeretsz bulizni, megbízhatatlan. Ha megvéded magad, nyers és faragatlan. Bármit teszel, a bírói székben ülő külvilág már meghozta a döntését.
Még a beszédstílusod is szálka a szemükben: ha viccelődsz, túl durva és szarkasztikus vagy, ha a saját, egyedi nyelveden beszélsz, az már vulgaritás. Ha nem borulsz térdre háládból mindenki előtt, aki valaha a kezét nyújtotta feléd, hálátlannak neveznek. Ha pedig nincs mögötted egy tipikus, papírforma szerinti karrier, a társadalom szerint az életed teljesen hiábavaló volt.
A te saját színpadod
Ha utazol, azt mondják, csak felvágsz vele. Ha megosztod a pillanataidat, túlvállalod magad és kiszolgáltatott vagy. Ha érzékeny vagy, ráfogják, hogy depressziós. Ha harminc felett sincs még klasszikus, intézményesített családod, finoman jelzik, hogy számodra a vonat már végleg elment. Ha szeretsz, titkold el, ha pedig nem vagy hajlandó engedelmes, alárendelt nővé válni, akkor búcsút inthetsz a nagy társadalmi illúzióknak.
Butaság lenne tagadni a valóságot: bármit teszel, a vád és az ítélet úgyis megszületik. Akkor meg miért akarnál megfelelni?
Ez az élet a tiéd. Ez a te egyetlen, megismételhetetlen és hatalmas színpadod. Mindenki más csak statiszta a nézőtéren, aki a saját belső frusztrációit vetíti rád. Élj, szeress, dühöngj és alkoss a saját szabályaid szerint, teljesen függetlenül attól, hogy mit mond a külvilág. Mert a csend és a megadás nem opció – a te életed a te saját, fénylő aranyad.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése